Kényszeres

Fogyókúrázni nem csak divat, hanem manapság már elvárás. Évtizedek óta széleskörben elfogadott módszer, hogy a kényszeresen evőket gyógyulásuk érdekében szigorított kalória bevitelen alapuló diétá(k)ra és intenzív testmozgásra próbálják meg rávenni a "szakemberek". Véleményemszerint ezek átmenetileg ugyan segíthetnek, javíthatnak a külső tüneteken, de a valós problémát különösen hosszú távon nem, hogy nem kezelik, de akár - elsősorban a fogyókúrák - még ronthatnak is azon. Nem akarok egyetlen fogyókúrás módszert sem lehúzni, de bevallom, hogy többségüket időlegesen és "sikerrel" alkalmaztam már, még sem tudtam egyiket sem teljes meggyőződéssel magamávé tenni, pláne nem egy életen keresztül. Így vagy úgy a kezdeti lelkesedés eltűnt, és mindegyik "csoda" diéta bebizonyította, hogy nem férünk meg egy házba az idők végezetéig.

Sajnos nem csak a hétköznapi emberek, de a szakemberek - dietetikusok, orvosok, pszichológusok és pszichiáterek- tömkellege sem képes felismerni, tisztelet a kivételnek, hogy komoly lelki folyamatok, az önképpel kapcsolatos torzulások állhatnak a kényszeres evés és az esetleg ezt kísérő túlsúly hátterében. Amikor a kényszeres evési rohamok miatt, úgy nevezett szakember segítségét vettem igénybe, az egyik pszichiáter arra probált rávenni, hogy a rohamok megjelenése idején vegyek be Xanaxot, azaz nyugtatót. Hát nem volt egy túl szerencsés ötlet. Néhány furcsább - speciálisan pszichiáteri - megnyílvánulás után, fel is hagytam a költséges hóborttal, hogy pszichiáter segítségével nézzekk a lelkem és a gondjaim mélyére. "Lélekturkász" ismerősöm a döntésem kapcsán - feltételezem a bevétel kiesésnek köszönhetően - diszkréten, de megfenyegetett, hogy ha nem folytatom közös szeánszainkat, akkor bizony nélküle a későbbiek során még súlyosabb állapotba fogok kerülni. Hát nem folytattam. Akkoriban próbálkoztam pszichológussal és endokrinológussal is, hátha valamelyik oldalról valami csekélyke, hosszútávra mutató módszerrel, eszközzel segíteni tudnak. Nem tudtak - mellesleg elég lekezelőek voltak, na és persze - hiábavalóan - költségesek. Módszereik és javaslataik mibenlétét, valamint empátiájuk hiányát nem részletezem, mert csak borzolnám vele a kedélyeket.Mindenesetre a fent említett "szakemberek" hozzáértését és a média és a diéta-fitness ipar hazugságait veszélyesnek vélem, ezek ugyanis felerősíthetik, tetézhetik az ember reménytelenségérzetét és elkeseredettségét. Eredmények- és empátia nélkül pedig a tehetetlenség és az elutasítottság érzése egyébként is elkerülhetetlen.

Nézzük a mindenhatónak vélt módszer, a csökkentett kalória bevitelű fogyókúrák hatását a túlsúlyos kényszeres evők életében! Lássuk csak, hogy mi az alapja a diétáknak! A fogyókúra  - logikus módon -  megszabja az étkezési alkalmak időpontját és számát, továbbá az élelem minőségét és mennyiségét (preferált és tiltott élemiszerek listájának egyidejű hozzáadásával). Meggyőzödésem, hogy ezek a módszerek a szigorú, áthághatatlan szabályozásaikkal még inkább ellehetetlenítik a kényszeres evő számára, hogy összhangra leljen a saját valódi fizikai éhség- és teltségérzetével. Mint azt már korábban említettem, a kényszeres evők elveszítették realitásérzéküket a saját éhség- és teltségérzetükkel. Akkor (is) esznek, amikor - fizikailag - nem éhesek, illetve ebből kiindulva olyan mennyiségeket tömnek magukba, amire testüknek nem feltétlenül van szüksége. Attól, hogy egy fogyókúra megszabja számunkra, hogy mikor, mit és mennyit ehetünk - még ha kilóink számából veszítünk is - nem tanít meg arra bennünket, hogy újra felismerjük azt, hogy mikor vagyunk éhesek illetve egészséges szinten jóllakottak. Továbbá azt sem tudjuk meg, hogy mit üzen számunkra az étellel kialakított problémás kapcsolatunk. Ellenben felerősíti félelmünket és aggodalmainkat, hogy ismét elbukunk, kontrollt vesztünk önmagunk felett, azaz zabálni kezdünk. Éhező testünk hangját pedig továbbra sem, de koplaló lelkünk szűnni nem akaró szólamait egyre inkább hallani véljük.

Janet Polivy és Peter Herman a torontói egyetem kutatói tanulmányukkal azt vizsgálták, hogy a fogyókúrázók és a szigorított étrenden élők milyen módon veszítik el belső kapcsolatukat - a normális étkezéshez nélkülözhetetlen - fizikai éhség- és teltségérzetükkel. A kísérlet során a szigorított diétán, és a normál étrenden élőknek jégkrémeket kellett összehasonlítaniuk, mégpedig ízesítésük alapján. Ennek megfelelően a résztvevőket három - vegyes - csoportra osztották. Az első csoport tagjai a jégkrémek tesztelését megelőzően két pohár tejturmix alapú italt ittak. A második csoportbeli alanyok egy pohár tejturmixot, míg a harmadik csoport tagjai semmit sem fogyasztottak a jégkrém kóstoló előtt. Ezt követően a résztvevőknek három, különböző ízesítésű jégkrémet kellett osztályozniuk, ehhez persze annyit ehettek a jégkrémekből, amennyit csak akartak.

Azok közül, akik nem fogyókúráztak azok ették a legtöbb jégkrémet, akik nem ittak a tejturmixból egyáltalán. Valamivel kevesebbet ettek azok, akik egy pohár tejturmixot ittak, és a legkevesebbet pedig azok, akik két adag tejturmixot is elfogyasztottak a jégkrémet megelőzően. A fogyókárázókkal ennek pont az ellenkezője történt. Azok akik nem ittak tejturmixot és fogyókúráztak csak elenyésző mennyiségű jégkrémet ettek, míg akik egy pohár tejturmixot ittak és fogyókúrán voltak több jégkrémet ettek, ám a legtöbbet azok fogyasztották a jégkrémből, akik fogyókúráztak és két pohár tejturmixot ittak.

Ez utóbbi jelenséget a kutatók nagyon találóan "gátlástalanságnak" nevezték, ami szerintük a "fogyókúrázó gondolkodásmódjának" természetes velejárója. Az előétel, amit a kísérlet során a tejturmix helyettesített más-más hatást váltott ki a fogyókúrázókból és a normálisan étkezőkből. Azok akik nem fogyókúráztak és normális étrendet követtek, a belső éhség- és teltségérzetüknek megfelelően szabályozták az általuk fogyasztott étel mennyiségét. Azaz amennyivel több tejturmixot ivott egy nem fogyókúrázó alany, annyival kevesebb jégkrémet evett az ital után. Ezzel szemben a szigorított étrenden élők, vagy fogyókúrázók teljesen ellenkező módon reagáltak. A kutatók szerint ez a fogyókúrák pszichológiai dinamizmusából ered. Ugyanis a tejturmix, mint előétel (és lehetséges tiltott étel) feloldja a diétázót az egyébként elhatározott szigorított étrendje alól. Egyszerűbben mondva "Ezt már úgyis elcsesztem! Addig is eszem még néhány jó falatot - "tiltott ételt" - gyorsan, amíg vissza nem térek a fogyókúrámhoz."